A domain regisztráció egyszerű és gyors folyamat

Amikor úgy döntünk, hogy létre hozunk a cégünk, vagy éppen a vállalkozásunk számára rgy profi web oldalt, akkor első körben magát a domaint kell lefoglalni. A domain regisztráció akár otthonról, vagy éppen a munkahelyünkről is könnyedén elvégezhető, hiszen rengeteg cég tevékenykedik ezen a területen. Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy melyik cégnél foglaljuk le az adott domaint, azzal kapcsolatban azonnal képbe kerülhetünk minden egyes portálon, hogy az a domain, amint mi szeretnénk, az foglalt-e már. Amennyiben igen, akkor érdemes a végződéseken elgondolkodni, hiszen sok esetben a .hu végződés helyett érdemes lehet a .co,hu, vagy éppen a .org mellett letenni a voksunkat. Amire viszont rendszeresen figyeljünk oda, az az éves, vagy éppen a két éves előfizetés díja, hiszen általában a .hu végződés többe kerül, mint az összes többi. Vannak domainek, amelyek egy évre fogyaszthatóak, valamint olyanok is, amelyek már azonnal foglalhatóak két évre is. Természetesen minden egyes szolgáltatás esetében azonnal láthatjuk a fizetendő összeget is a megrendelés gomb mellett.